Az arany már az emberi történelem kezdete óta ismert, jellegzetesen sárga színű nemesfém. Értékét annak köszönheti, hogy ritka és nehezen oxidálható. Az tiszta arany egy puha fém, ezért könnyen alakítható, nyújtható, egészen vékonyra is, akár 0,0001 mm-es vékonyságig. Ezt aranyfüstnek is nevezik és dekorációs célokra alkalmazzák.
A kultúrában mindenütt fellelhető az arany, hiszen ritkasága és különleges csillogása megigézi az embereket. Nem csoda hát, hogy a bankjegyek megjelenése előtt az arany volt a legfontosabb fizetőeszköz, sőt még napjainkban is az!
Az arany a fizikai tulajdonságainak, valamint az emberiség hozzá fűzött érzelmeinek köszönheti, hogy széles körben használják. Az arany mindig is a gazdagság, a jólét és az nemesség fokmérője volt, így számos tárgyat díszítenek aranyozással még akkor is, ha "nem minden arany, ami fénylik!".
Az aranyozás kivitelezésére számos technológia állt és áll rendelkezésre. A legkorábbi történelmi bizonyítékok alátámasztják, hogy már i.e. 2600 évvel is használták az aranyozás technológiáját. Akkoriban még fát vontak be vékony aranyréteggel, amelyet egy szurokréteg tartott meg a fa felületén. Ez a technológia mind a mai napig fennmaradt és csak nagyon kis mértékben változott. Ebben az esetben aranyfüstöt használnak az aranyozáshoz. A technológia előnye, hogy gyakorlatilag valódi, 24 karátos aranyréteggel van bevonva a felület. Az aranyozás ezen technológiája azonban rendkívül költséges, időigényes és komoly szakértelmet igényel. Éppen ezért, manapság csak a legritkább esetekben használják, leginkább dekorációs és restaurációs célra.
Az aranyozás természetesen elektrolitikus eljárással is lehetséges. Ezt az aranyozási megoldást leginkább az elektronikai iparban használják, ugyanis az arany nagy előnye, hogy nem oxidálódik és kiváló elektromos vezető. Az elektrolitikus (galvanikus) aranyozás segítségével az elektromos csatlakozók felületét védik meg a korróziótól. Ezen felül számos más területen is alkalmazható a galvanikus aranyozás.
Bizonyos esetekben, ha vastagabb aranyréteggel akarnak bevonni egy (alapvetően) fémtárgyat, az aranyozást futtatással oldják meg. Ez a technológia már i.e. a IV. században is ismert volt és alkalmazott, hiszen az arany olvadás pontja viszonylag alacsony, így a tüzihorganyozáshoz hasonló eljárással aranyozni is lehet. Azt már felesleges is ecsetelni, hogy ez az aranyozásos eljárás mennyire költséges.
Mindezeket az eljárásokat mindössze azért mutattuk be pár sor erejéig, hogy könnyeben összehasonlítható legyen az általunk használt katalitikus aranyozás, az említett eljárásokkal.
Az katalitikus aranyozás esetében, természetesen nem használunk aranyat, emiatt ez az aranyozás eljárás sokkal olcsóbb, mint az előző részben leírt technológiák. Tulajdonképpen, a katalitikus aranyozás esetében, hasonlóképpen járunk el, mint a foncsorozás kivitelezésekor. Bár a kereskedelemben kapható aranyfesték spray, ám ezek sem tartalmaznak aranyat semmilyen formában. Ezen felül, az arany spray festékek hagyományos összetételűek, tehát mindössze a kitöltő anyag egy része tartalmaz valamilyen bronz vagy réz vegyület. Másrészt, az igazi aranyos csillogás csak nagyon fényes felületen érvényesül igazán, amely nem megoldható egyetlen munkamenetben.
Az aranyozás megkezdése előtt, az első munkafázis, akárcsak bármelyik festéses eljárás esetében, a megfelelő felület előkészítés. Ekkor, az aranyozandó felületet aprólékosan megtisztítjuk az idegen anyagoktól, például portól, rozsdától, korábbi festék maradványoktól és zsírtalanítjuk. Amennyibe szükséges, a felületi hibákat eltüntetjük, hiszen bármelyik csillogó felület esetében az anyaghibák kiemelődnek. A felület megtisztítását és finomítását követően, az anyagra egy primér réteget hordunk fel, amely a legapróbb felületi egyenetlenségeket is kitölti, de ugyanakkor a következő réteg tapadását is elősegíti.
A primér réteg felhordása után egy további, speciális festékréteget viszünk fel a felületre. Ez speciális eszközöket igényel, hiszen eltérően a két komponensű festékektől, itt párhuzamosan szórjuk a felületre a katalitikus aktivátort és magát a festékanyagot. Ebben a munkafázisban, az aranyozandó felület még nem kapta meg a végleges aranyos csillogását, ugyanis ez a legvégső munkafázisban történik.
Az aranyozás végső fázisban az aranyozandó tárgyat egy védő lakkréteggel vonjuk be, amelynek kettős feladata van. Egyrészt megvédi az ultrafinom, vékony festékréteget a sérüléstől, másrészről pedig egyféle fényszűrőként működik. Az aranyozás esetében a védőlakk színe sárgás, tehát egyféle sárga fényszűrő, amely a festékréteg által visszavert fényt olyan hullámhosszon szűri, hogy az azonos a valódi arany csillogásával. A védőlakk szűrőképességének változtatásával az aranyozás különböző színárnyalatú lehet, így nem csak sárga, hanem fehéraranyhoz vagy vörösaranyhoz hasonlatos is lehet!
Mivel a katalitikus aranyozás esetében nem kell az aranyozandó tárgyat hőhatásnak kitenni, tulajdonképpen bármilyen tárgy aranyozható, még a félkemény anyagból készültek is! Az aranyozás előtt a tárgyakat javítani és felület kezelni is lehet, tehát bármilyen fém, fa, műanyag, kerámia, üveg aranyozható, sőt, még a poliuretán hab is, mert az aranyozás során használatos anyagok vízbázisúak, ezért nem támadják meg a tárgyak felületét.
Néhány példa az aranyozás alkalmazási területeiről:
A katalitikus aranyozás legfontosabb előnyei között az első, az alacsonyabb költség, hiszen nem igényel különleges berendezéseket és nem kell valódi aranyat sem használni. A másik előnye a katalitikus aranyozásnak az, hogy a folyamat során az aranyozandó felületet nem kell magas hőhatásnak kitenni, így olyan anyagok is aranyozhatóak, amelyek gyúlékonyak, deformációra hajlamosak, vagy egyszerűen megsemmisülnek magas hőmérsékleten (pl. fa, műanyag). Ha az aranyozás galvanikus eljárással történik, akkor csak olyan fémek aranyozhatóak, amelyek egyébként jó elektromos vezetők, tehát számos anyagfajta kizáródik az alkalmazási területről. A katalitikus aranyozás során nem használunk veszélyes vagy rákkeltő anyagokat, sem pedig a környezetre ártalmasakat.
Az aranyozás esetében sem lehet egy általánosan alkalmazható egységárat meghatározni, hiszen ahány tárgy annyiféle. Éppen ezért, az árajánlat tételhez tudnunk kell az aranyozandó tárgyak fizikai jellemzőit, így az anyagát, a méreteit és a darabszámát is. Ahhoz, hogy mindezt pontosan közölhesse velünk, közzétettünk a Kapcsolat menüpont alatt egy űrlapot, ahol nem csak az említett adatokat adhatja meg, hanem részletesen leírhatja az igényeit is az aranyozás kivitelezésére. Az aranyozandó tárgyakat nem muszáj személyesen elhozni a telephelyünkre, ugyanis postai csomagként is elküldheti hozzánk. A csomagküldés részleteiről itt olvashat. Az aranyozást követően, mi a kész tárgyakat szintén postán küldjük vissza Önnek, utánvétellel.
Tekintse meg képgalériánkat, ahol nem csak az aranyozást, hanem más felület kezelési eljárásokat is megismerhet, amelyekkel cégünk szintén foglalkozik. Ezáltal, ötleteket meríthet, hogyan hozhat létre egyedi és különleges tárgyakat!
Aranyozás P1080508.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/-k7k7NsU3RiBQvZgZ604HtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4953.JPG Smart arany felnik! https://picasaweb.google.com/lh/photo/csAKKd5Fa_dmWEcH0QsN59MTjNZETYmyPJy0liipFm0 P1080507.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/jJZsxECA_T6JzDAaMMICmdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Alu krosszmotor középagy (3).jpg Crossmotor középagy https://picasaweb.google.com/lh/photo/-DYei9ngMaUWB1Q66E_mwdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4921.JPG Smart arany tükrök https://picasaweb.google.com/lh/photo/c9TWVzMZSB9TOr5J665OMNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Aranyozott Bútorfogantyúk.jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/MELoJOSqqg7OW5jddQNgE9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4928.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/LKJDd_0WcUnGOLSljOqYDdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4952.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/_sRcTqa_pmXEwzNWkA-3idMTjNZETYmyPJy0liipFm0 P1080510.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/TMZvzYUG-Owaf-IJV--Po9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 P1080509.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/alGNgixY9Ab2IAfLO1uT0dMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Lexus LS400 aranyozás (2).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/v07hl_bYaiXbdpvN5tOXEtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Audi Alkatrészek Sötét Arany.jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/DxZzj4D2FoCzR_WeRXc8o9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4935.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/lxUx188XfmfZHN_mPYVwp9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 P1080519.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/1aKCRyQTsALmlKU6V8m7FtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 P1080511.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/LqZa-w5qMnN2ZmI4UjhIN9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 Aranyozott Bútorfogantyúk (1).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/Rf5Sg5-8GXlQsp-KkFNOy9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 Alu krosszmotor középagy (2).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/dMG2TYW5w_YUPmDcVqDs6NMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4954.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/dbVP5Nm-N_K7DivUPkAYndMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4922.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/WysRZn4lQbsXTamf2C8pCNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4930.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/raQ9Bs_UK3Kg025acqDZ2tMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4923.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/iDhlL6A3gfBUR9j2ARz5VtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4936.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/THvaj2ZZF_FbDId4MFMMotMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4925.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/xUg7gSTZhXFkFLOoXJa3WNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 P1080520.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/oVtClQxq-ySDMuzCTKYcBtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4927.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/_oAiDht_vq2tfrly6rzwgdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4929.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/qcmXiuGrWqc8oR45MIwco9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 Audi Alkatrészek Sötét Arany (1).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/jlHOJLrkm27nTConK8k6MtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4931.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/3IHY_uXhtWSW0XN-Bd91lNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Alu krosszmotor középagy (4).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/M_awgYVmWEt1HCZgnZ8jzdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4932.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/Ea7SjelSm02nZ7OmUSLVPtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4933.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/XiWmKfNM6qAUx0ZaVW7uQNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4924.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/wSB_XUMwjHrjwNoQM8Gq_tMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4926.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/zqN_Btc_wI7lrmwGJbTmUtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4934.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/a_rP6GbUhiK8QnYG8kBcUtMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4949.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/ppaoRpeWSbmc-rthbVDT8NMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4950.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/1jA0etV7CnNfO5j3S_w64NMTjNZETYmyPJy0liipFm0 DSCN4951.JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/6148mNm1f5pWpWbgF7-q4NMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Lexus LS400 aranyozás (1).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/pRz5cHCA0iPLP4IUbgTgJtMTjNZETYmyPJy0liipFm0