Egykor, a tükör igazi luxuscikknek számított, hiszen tükröződő felületet csak finom csiszolással tudtak kialakítani különböző ezüst, bronz vagy rézfelületeken, ám az oxidáció hatására idővel ezek elhomályosodtak. A manapság ismert tükör a XIII. században született, a Velence mellett található Murano szigetén. Az eljárás során egy üvegfelületet ólommal vontak be, majd erre higanyt öntöttek. Az így keletkezett felület a foncsor. Ahogyan a technika fejlődött, a higanyt felváltotta az ezüst. Bár a drága fémből, a tükör felületére csak egy nagyon vékony réteget vittek fel, a Középkor végére a muranoi tükör ára az aranyéval vetekedett.
A tükröződő felületek esetében alapkövetelmény, hogy az a fényt minél nagyobb százalékban visszaverje anélkül, hogy a hullámhosszát megváltoztatná, vagy a fénysugarakat szétszórná. A háztartásban fellehető tükrökön a foncsorozást egy üveglap hátoldalára viszik fel, ezért a fényvisszaverő képességet maga az üveg is torzíthatja. Ezzel szemben az optikai tükröknél, a foncsor réteget közvetlenül a tükröző felületre viszik fel, így a hordozó felület fényáteresztő képessége már nem szempont.
Természetesen, a foncsorozás kivitelezése nem csak sík felületek esetében lehetséges, hanem görbítettek esetében is. Az optikában ennek nagyon fontos szerepe van, így az alkalmazási területeik is nagyon széleskörűek. Alapvetően kétféle görbített tükröződő felületet különböztethetünk meg, a domborút (konkáv) illetve a homorút (convex). A konkáv tükör szétszórja a fényt, míg a konvex összegyűjti egy úgynevezett gyújtópontba. Bár az optikai lencsék is képesek a fényt összegyűjteni vagy szétszórni, esetükben azonban fennáll a torzítás, ezért bizonyos területeken inkább tükröket használnak erre a célra. Jellemző példák az optikai távcsövek illetve a fényszórók, ahol az üveglencsékkel szemben akár négyszeres fényvisszaverő képességet is elérhetnek a tükrök alkalmazásával.
Általában a foncsorozás esetében mindenki a hagyományosnak mondható fémgőzöléses eljárásra gondol. Ebben az esetben, a fémgőzölésre használt anyagot olvadáspontig hevítik, amelyet azután erős szívóhatás (vákuum) révén juttatnak a hordozó felületre, ahol az egy kolloid réteget képez. Az eljárás azonban meglehetősen körülményes és drága is egyben. Ezen felül bizonyos anyagok nem fémgőzölhetőek, mert túlságosan alacsony az olvadáspontjuk, vagy a kolloid réteg nem tapad meg a felületükön.
Cégünk, egy speciális eljárását használ a foncsorozás kivitelezésére. Ebben az esetben nincs szükség a foncsort képező fém olvadáspontra való hevítésére, így azok az anyagok is foncsorozhatóak, amelyek a hő hatására deformálódnak vagy megolvadnak.
Cégünk, a foncsorozás kivitelezésére egy különleges eljárást alkalmaz. Ebben az esetben, a foncsort képező réteg egy rendkívül finom, speciális festék réteg. Természetesen nem összetévesztendő a kereskedelemben is kapható ezüst spray festékekkel, hiszen itt egy több rétegű, katalitikus vegyi folyamatokat feltételező eljárásról van szó.
A foncsorozandó felületet a folyamat megkezdése előtt teljes egészében megtisztítjuk a szennyeződésektől és a visszamaradt korábbi foncsorrétegtől. Ez lényeges momentum, hiszen ettől függ a további rétegek tapadó képessége. A felület megtisztítását és zsírtalanítását a primér rétegek felhordása követi. Ez egyrészt eltömíti a hordozó réteg felületi egyenetlenségeit és pórusait, ezáltal egy homogén felületet kapunk. A primér rétegnek további fontos szerepe van, hiszen ez ugyanakkor egy katalizátor is, amely elindítja a vegyi folyamatokat a tényleges foncsor rétegben, amelyet a következő munkafázisban hordunk fel.
A tulajdonképpeni foncsor réteg felhordása már speciális eszközöket igényel, ugyanis egyazon időben kétféle anyagot hordunk fel a foncsorozandó felületre. A festékanyag vízbázisú, ezért teljesen környezetbarát. A szárítást követően, az ilyen módon létrehozott foncsor fényvisszaverő képessége közel 100 százalékos (teljesen fényvisszaverő felület csak elméletben létezik, fizikailag nem megvalósítható).
Ellentétben a hagyományos fémgőzöléses foncsorozással, az általunk alkalmazott katalitikus foncsorozás porózus, vagy félkemény anyagok esetében is célravezető. Technológiának köszönhetően bármilyen megsárgult, bemattult, lepergett, roncsolódott vagy megrozsdásodott felület újfent foncsorozhatóvá válik. Az esetlegesen eltört műanyag testek hegeszthetőek, ragaszthatóak, tömíthetőek majd foncsorozhatóak. Foncsor bevonattal láthatóak el a fából, műanyagból, kerámiából, és akár a poliuretán habból készült tárgyak is!
A teljesség igénye nélkül megemlítünk néhány tárgyat, amelyek esetében kiváló minőségben kivitelezhető a foncsorozás:
A katalitikus foncsorozásnak számos előnye van a fémgőzöléses foncsorozással szemben. Tekintsük át pár sorban ezeket az előnyöket:
Mielőtt egy adott tárgy foncsorozását elvállaljuk, meg kell ismernünk a tárgy jellemzőit, méreteit és darabszámát. Mindezeket a jellemzőket honlapunkon keresztül is közölheti velünk. A Kapcsolat menüpont alatt egy űrlapot talál, ahol megadhatja a foncsorozandó tárgy jellemzői, darabszámát és leírhatja az elképzeléseit is. Az űrlapon közölt adatok alapján pontos árajánlatot adhatunk Önnek! Természetesen a munkadarabokat nem kell feltétlenül személyesen elhoznia a telephelyünkre, ugyanis postai csomagként is feladhatja. Mi, a foncsorozást követően postai utánvétellel küldjük vissza Önnek a kész munkadarabot. A postázás részleteiről itt talál részletes tájékoztatót.
Foncsorozás Motor lámpafoncsor 004.jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/uNlDgOHyiEaav0xr4mR1Z9MTjNZETYmyPJy0liipFm0 Xenon fényvető (1).JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/LwRvLMQdrQh2lCSYCpD7uNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Peugeot Foncsor (3).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/r1dQyuQxglPXvkxqkK2KXdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Xenon fényvető (2).JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/MOd-VOASRUr9Z3yOyZjerdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Motor lámpafoncsor 004 (1).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/p1Ufd2MtYDZ8Wi3bOfHlFdMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Xenon fényvető (3).JPG https://picasaweb.google.com/lh/photo/08vyYCUIyE5x88fkUc5NPNMTjNZETYmyPJy0liipFm0 Peugeot Foncsor (1).jpg https://picasaweb.google.com/lh/photo/0PzbUSZ9gSbjQx4NgsM9_9MTjNZETYmyPJy0liipFm0