A VTN vagyis víz-transzfer nyomásos technológia már jó ideje használatos főként az autógyártás területén. A VTN technológia mára már hazánkban is elérhetővé vált. A VTN fóliázás segítségével számos mintázat létrehozható, így a különböző változatoknak csak a fantáziánk szabhat határokat. A VTN fóliázás során felhasznált alapanyagok széles szín- és modellválasztékban állnak rendelkezésre. A VTN fólia alapszíne változtatható, így igazán egyedi felületek hozhatóak létre a segítségével.
Régebben, ha egy tárgyat egyedivé szerettünk volna varázsolni, leginkább a 3D matrica volt a kézenfekvő megoldás, amelynek határt szabott az éppen elérhető matrica színárnyalat és/vagy mintázat. Ezen felül, nem minden felület volt bevonható matricával.
A VTN technológia segítségével szinte bármilyen felületet bevonhatunk VTN fóliával, amelyek egyébként polírozhatóak, fényezhetőek. Ezek közé tartoznak a fém, műanyag vagy műgyanta felületek is. A VTN fóliázás élettartama megegyezik a lakkozott felületekével, ugyanis a VTN fólia bevonatot lakkréteggel kell megvédeni a mechanikai behatásoktól.
A VTN fóliázás technológiája a nyugati országokban az autóiparnak köszönheti népszerűségét, hiszen a neves tuning cégek nem mellőzhetik a VTN technológia használatát. A VTN technológia ebből az iparágból került át más területekre is.
Amint említettük, a VTN technológia a Víz Transzfer Nyomás eljárást takarja. A VTN technológiának köszönhetően a különböző mintázatok felvihetőek bármilyen felületre, akár házilag is. Számos esetben használhatjuk a víz transzfer nyomás eljárást, például autók motorburkolatának, műszerfalának az egyedivé varázsolásához, vagy akár laptopok burkolatát is bevonhatjuk VTN fóliával. A víz transzfer nyomásos eljárás nem hasonlít a hagyományos fóliázáshoz. A VTN fólia gyakorlatilag egy vékony filmréteg, amely festékréteget hordoz, vagyis magát a mintázatot. Ha a VTN fóliát 30 fokos hőmérsékleten vízzel és egy aktivátorral kezeljük, ezek hatására elolvad és csak a festékminta marad vissza a kezelt felületen. Mivel a VTN fólia tökéletesen idomul szinte bármilyen geometriai alakzatra, így a három dimenziós tárgyak is könnyedén bevonhatóak vele. A VTN fóliák számos mintázatban elérhetőek, mint például karbon (szénszálas), márvány vagy fa mintázatban.
Mivel a a VTN fóliázás esetében is egyedi munkálatokról van szó, a pontos árajánlat adásához szükséges ismernünk a fóliázandó tárgy jellemzőit, körülbelüli méreteit, valamint az igényelt színárnyalatot vagy és/vagy textúrát. Árajánlat a honlapunkon keresztül igényelhető a Kapcsolat menüpont alatt található űrlap segítségével.
vtn
Honda motorburkolat.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/mPnFZFAWVHECbbYZcDdDv9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (13).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/DYd2gqUel60Bw-s_uABaa9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Motor sárvédő karbonozás.JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/mc5-FaV1DfmcpdMmlKplH9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (7).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/KdH1tIifMzWXTK8fzy-07NMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Kia hűtőmaszk.JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/178h02jZv7k13gc8n7LbZdMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Famintázat (3).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/pyOVQl6AoGOQMNoT9ODZAtMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (2).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/XeDU0u3XVGfwLRFVNSRFLNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Fa mintás szelepfedél.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/DgGdIQ881LPpuSEpLmI4vNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (15).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/dmu2gFkqq8gH0jzn9r4ntNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Karbon középkonzol.JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/1qsk-8FGbclfixAM3ZRLztMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (4).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/bge08bqGMvpDA0vkARCortMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Famintázat (2).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/2n2ohU8NaELTeWxbr3fGY9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Corvette motorburkolat.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/XWdGkbRxJLa7yk6LSCwKGNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Motor lengőkar karbonozása.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/hPv-lJo8c1hzkOcNa0lwutMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (12).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/QiAq29wX7rYT4yiSgYCj2tMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Motor tanksapka.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/dKna2WqpZYolcQSIH51DhdMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (14).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/8z9RAN1ZNzngzqjq0p2o_9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Piros karbon.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/Cp9i-oDKsSDmkUK0YnbH2tMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Mercedes motorburkolat.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/hIZcEGt8Rb84tcu3TJjR09MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Terepmintás Fegyver.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/bSq_gsuGpFuQrxQczWu_C9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Yamaha burkolat karbonozás.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/DHpeED9SPg9iUO4Lx6e9FNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
20coll-os felni karbonozás.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/R0xBoIqcZp4LgHlGRmLwF9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (1).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/nbSpxqfVLJULEUVeFvG4NdMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (3).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/0XVAHOZUR2EOuxiEcGuV6tMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (5).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/_msoVrWUmViayUroEa3xG9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Famintázat (4).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/l_PKwkddgdJi9rmBuUA8rdMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (9).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/RRQQ-1-SZ-MXqPxZ2Wh269MTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (10).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/MlA1aUbzHVSNbkiWb_HMCtMTjNZETYmyPJy0liipFm0
BMW Carbon (11).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/B8S3RCyP28FHU6d1bGBjddMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Famintázat (1).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/ZszJAY2nQ2gsZrOtvbPJi9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Fa mintás középkonzol.jpg
https://picasaweb.google.com/lh/photo/lx-2wt9BDfqjyxX-gPseltMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (1).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/Xs1eYxe1SJtwajR3QZSNvNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (2).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/QsXLR06owpql5IRru787VNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (3).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/kzatGZ6lLr0tcI8tiydMDNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (4).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/5ljgUpHUbCRyMeWTTEBnRdMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (5).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/kftAlDnx1V0H5WAjKL9sCNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (6).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/418aPGiorqsJde1NI2lU4NMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (7).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/K7r0dApimN3QhgJ7JNk-hdMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (8).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/9juNdsmq2iscdcqVIdGrX9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (9).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/E9-q_hMEGwzCnh15LMHSc9MTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (10).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/ruXwpeSRjtiQrcjmhyD4gNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (11).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/dLY8EoNoaGinDAZ0FQxTkNMTjNZETYmyPJy0liipFm0
Range Rover VTN (12).JPG
https://picasaweb.google.com/lh/photo/8FiMeUL5_rxr7kMg2wO6xtMTjNZETYmyPJy0liipFm0